Étkező asztalok online kínálatunkból is megvásárolhatók

etkezo asztalKíváncsi lennék arra, hogy hogyan képzelte el a férjem a karácsonyi családi vacsorát. Első körben arról volt szó, hogy csak ketten leszünk, aztán kitalálta, hogy hívjuk meg az öccsét, aki eddig úgy tudtuk, hogy egyedülálló, de most kiderült, hogy hozza a barátnőjét is. Mivel így kezdett kellemetlen lenni a dolog, gyorsan meginvitálta a karácsonyi asztalhoz az én öcsémet is a felségével. Én már ekkor kezdtem pánikba esni, mert akárhogyan is számoltam, kezdtünk kifogyni a helyből.  Az i-re azonban az tette fel a pontot, amikor ahelyett, hogy elfogadta volna szülei meghívását, meginvitálta őket is vacsorára. Persze miután letette a telefont, rögtön megkérdeztem, hová is szeretné leültetni a vendégeket, mert ennyi székünk nincs és az asztalt is csak hatan tudjuk körbeülni. Bevallotta, hogy erre nem gondolt, csak az lebegett a szeme előtt, hogy együtt lesz a család. Most azt hiszem, nekem kell akcióba lépnem és óvatosan rávenni a saját öcsémet arra, hogy inkább szilveszterkor jöjjenek. Remélem akkor nincs programjuk és ha felajánlom a kanapét nekik szállásnak, inkább azt az időpontot fogják választani.

This entry was posted in étkező asztal vásárlás and tagged , , , , , , . Bookmark the permalink.

Leave a Reply